Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Színvallások (Vitéz Ferenc)

2009.06.12

Megkaptam Éles Bulcsú első képzőművészeti katalógusát, melyet nagy örömmel lapozgatok, s némi lelkifurdalással is. A fiatal, 1983-ban született festő még tavasszal kért arra, hogy írnék ajánlást a képeihez, ám a túl sok váratlan feladat s az egyébként is feszített munkatempó csak mostanra tette volna lehetővé, hogy behatóbban foglalkozzak festményeivel. A katalógus időközben megjelent, Sándor Zsuzsa főiskolai docens bevezetőjével.

Mondhattam volna, használja nyugodtan a még valamikor 2007 júliusában megjelent recenziómat a Debrecen hetilapból, ám az valóban nem a teljes pályaindulásra, csupán egyetlen kiállítás anyagára reflektált. Én azért előkerestem A formálódás színei címmel megjelent kis cikkecskét, s adott terjedelmi határok között most, egy év után sem tudnék mást vagy másként írni.

„Kettős értelmű a fiatal debrece­ni festő, Éles Bulcsú harmadik önálló, a cívisvárosban debütáló, az István király téri református templom Kálmáncsehi Galériájá­ban az elmúlt héten nyílt kiállítá­sának címe: Színvallás. És jelképes is, a hely szelleméből adódóan.

Színre lép az alkotó, és hitet vall. S habár a néző a művészi út­keresés első meghatározó stációit látja – a figurát is őrző vagy az in­dulati expresszív, a hangulati vagy a gondolati absztrakció, az érzel­mi-erkölcsi vagy a filozofikus ki­fejezés tanítja-e meg önálló nyelv­re az ifjú Élest (?) –, a művész már most igyekszik kijelölni választott útját. Hitet vall: azaz színt.

No, de – kérdezzük – nem ter­mészetes, hogy a festő színben gondolkodik? Éles Bulcsú azt ku­tatja: mi rejtőzhet még a színekben azon túl, hogy látványt ábrázol, érzelmet közvetít, kifejez külső és belső állapotot és hangulatot, kompozíciót teremt, benne egyen­súlyt és hangsúlyt. Nemcsak (vagy nem is) kromatikus perspektívá­ban gondolkodik, hanem a színek absztrakciós-antropomorf viselke­désével barátkozik. Formákhoz és formákba idomítja, de nem a lát­ványeredmény számára a fontos, hanem a szín lényege, karaktere és útja annak önálló életéig.

A piros szín életben maradása című kép már filozofikus vállal­kozás, a Formálódás elvonatkoz­tatott jellegében is konkretizál, s a legtöbb mű ösztönös-érzelmi szinten megérint. Az egyik kép, a színek fájdalmas-vidám, érzé­keny-indulatos tobzódása előtt megállva, kislányom (hároméves múlt) azt mondta, neki ez tetszik, „mert olyan húsvéti”. Megnéztem a címét: az volt a kép alá írva, hogy Utolsó vacsora.”

Most több helyem van Éles Bulcsúra, kiegészítem tehát további megjegyzésekkel a róla szóló mondandómat. Legelőbb azzal, hogy roppant céltudatos, fiatal művésszel van dolgunk, eltökéltsége és hite, szorgalma, és ösztönös tehetsége okán nemcsak művész szeretne lenni, hanem néhány éven belül minden bizonnyal sikereket is el fog érni a pályán.

A szülői példa és intelligencia, az élmény-gazdag és művészetek felé orientáló környezet mellett maga is sokat tett azért, hogy egy modern hagyományokba ágyazott, egyéni kifejezésvilágot találjon magának. Művészeti gimnáziumba járt Debrecenben, közben a Medgyessy Kör (és szabadiskola) adott (s ad máig) további útmutatásokat számára. A Nyíregyházi Főiskolán rajz-vizuális kommunikáció szakon végzett, évente újabb kitekintési lehetőséget kapva például a zsákai képzőművészeti alkotótáboroktól. Jelenleg Sátoraljaújhelyen, egy középiskolában dolgozik rajztanárként.

23 évesen állított ki először önállóan – az első „színvallása” Hajdúböszörményben volt, majd 2007-ben Sátoraljaújhelyen, a Lavotta-házban mutatkozott be. A már említett debreceni kiállításon nyolc év anyagát gyűjtötte, rendezte egybe: a kezdetek, az első absztrakt képek és a további próbálkozások bemutatása mellett láttatni engedte azt is, milyen irányba tart. 2007-ben szerepelt a IX. Zempléni Nyári Tárlaton is, ahol a Golgota című képpel elnyerte Sátoraljaújhely város fődíját. Egy-egy munkájával volt jelen az I. Törekvés Őszi Tárlaton, a Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlaton, és a Medgyessi Kör Visszatekintés című emlékkiállításán is. Éles Bulcsúnak már ebben az esztendőben is három önálló kiállítása volt. Kassán, Debrecenben és Budapesten, utóbbi helyszínen Absztrakt történetek címmel állított össze anyagot, éreztetve az aktus és a gesztus viszonyát.

Kifejező volt a bemutató címe, hiszen jelenleg is azt kutatja, hol van a figurális és az absztrakció határa, s hogy „meddig kell eltorzítani egy formát ahhoz, hogy absztrakttá váljon, és viszont: mennyi konkrét forma maradhat még benne egy képben úgy, hogy ne veszítse el nonfiguratívitását” – fogalmazott ő maga művészi szándékairól. De hasonló törekvését tükrözik újabban született munkái is, absztrakt képvilágában mindig megsejttetve a figurát, még ha csak jelképesen vagy olykor asszociatív képességeit mozgósítva is.”

Víziók, plasztikus látomássá összeálló amorfok, ugyanakkor éles kontúrokkal tagolt szellemtest-képek művei, melyekben a formaképzést folyamatosan felbontja, illetve dekonstruálja az érzelmi-érzéki alaphang, sőt, az érzelmi karakter gyakran indulati késztetéssé sűrűsödik, ezért Éles Bulcsú képeit az expresszív jelző is megilleti.

Várom a következő kiállítását, a nagyobbik kislányom jövő tavasszal ötéves lesz, kíváncsi vagyok, hogy melyik képet fogja kiválasztani magának.

Vitéz Ferenc

Néző-Pont. III. évfolyam, 16-17, szám, 675-678. oldal