Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A vonal igézetében (Székely Géza)

2014.10.17

A látvány mögött meghúzódó tartalmak keresése  jellemzi  Éles Bulcsú debreceni grafikusművész alkotásait. Pontosabban a  Nemes Nagy Ágnesi   azon bizonyos  „sáv” művészi értelemben vett megközelíthetősége foglalkoztatja,  amely mentén  az alkotó nemcsak ábrázol, hanem láttat is. Vagyis  a leképzett motívum önmagán túlmutatva,  gondolathordozóvá válik. Asszociációkat ébreszt, emóciókat, érzelmeket vált ki. Ezen cél elérése érdekében, eszköztárában fontos szerepet nyer a vonal expresszív, megjelenítő ereje; a vonalnak azon képessége, hogy nemcsak körülhatárolja az ábrázolt formát, de teret biztosít a különböző idő-tér dimenziók közötti átjárhatóság számára. Ez azonban csak úgy  lehetséges, ha ihletett módon „kelti életre” a szavakban megfogalmazhatatlan titkos, belső üzenetet. Ha sajátja  a sugallatos érzékletesség, amely a lényegre koncentrálva levetkőzi a mondandó szempontjából feleslegesnek mutatkozó információkat. Ilyen értelemben tekinthető példaértékűnek az erdélyi művészetben többek között,  a Plugor Sándor-féle „vonalas rajzkultúra”, amelynek meggyőző ereje,  a  tömörítésben, a sejtelmes „elhallgatásokban”, a „mögöttes” tartalmak keresésében rejlik. Nem véletlen tehát, hogy  Éles Bulcsú számára bevallottan is  példaértékűen „sokatmondó” - a szó szoros értelmében -  a plugori életmű, amely szervesen illeszkedik maga is, a magyar rajziskolának a vonal igézete jegyében  foganasult  irányvonalába (Ámos Imre, Szalay Lajos, Kondor Béla, Kass János,  Feledy Gyula. Az erdélyiek közül: Cseh Gusztáv, Deák Ferenc).

Ezen útvonal tudatos követésének  égisze alatt alkotva körvonalazódik tehát Éles Bulcsú  művészi arcéle, amely  értékeit, kvalitásait  illetően, a grafikus fiatal kora ellenére is, már nemcsak ígéretként mutatkozik, de markáns vonásokkal bír. Bizonyság erre, az Apáczai Galériában kiállított mintegy negyedszáz, a vonal szeretete által meghatározott  tusrajz és szitanyomat, amelyek a maguk módján egyfajta személyes mitológiakeresésről tanúskodnak. Gyakran ezen törekvésbe ágyazódva kapcsolódik egybe, egymást kiegészítve az  evilági profán és a transzcendentálisba hajló  szakrális tartalom. Jó példa erre a Barkói kápolna szitanyomat, amely alkotásban a természeti fogantatású famotívum és az ember által létrehozott épületkonstrukció egybefonódása, önmagán túlmutatva, hidat képez a mulandóság és az időtlenség között. A művész látásmódbeli  irányultságáról vall, hogy a közvetlenül érzékelhető látványban felismeri  az egyetemesség  irányába való átjárhatóságnak a lehetőségét. Ily módon tehát „egymásra talál” az alkotóművész és motívuma, amely a rajzi lelemény és kompozíciós készség eredményeképpen katartikus képi  élménnyé lényegül. A profán és szakrális ilyen szerű összefonódásával szembesülünk a Bent, kint, fent tusrajz esetében is, amely  konkrét, úgymond  hétköznapi élményből indítva (lásd: egy istálló-szerű építmény lovakkal), menetközben mintegy átlényegül;  újabb lendületet, fordulatot nyer azon alkotói ötlettel, mely szerint az amúgy háromszöges felépítettségű kompozícióba „beiktatódik” látomás szerűen a „szárnyakra kapó” harmadik (negyedik?) ló, netán pegazus(?) ...Megemlíthető ilyen vonatkozásban akár a Szatmárcsekei temető című, a fekete és barna kombinációjára  épített tusrajz is, amelynek  lendületes vonalhálózata, valamint a választott téma: a szatmárcsekei temetőt híressé tevő, ún. csónakos  fejfái  megrajzolása  révén, az élet-halál problematikájának  titkos határmezsgyéjére kalauzolja a nézőt, és készteti  ilyen irányú meditációra. Ezen alkotásokhoz  hasonlóan közelíthetők még a: Székelyföld, Nagykaposi motívumok vagy Angyal vigyázzon  rám, rátok tusrajzok,  amelyek allegorikus felhangokkal egészülnek ki.

A tárlat másik része tematikáját illetően,  keresztény mitológiai  fogantatású; tehát már indíttatásánál fogva is a szakrális jellegre épül. Megoldásában, hangvételében azonban ezen vonulat esetében is felfedezhető az evilági, profán  érintettség. Az a fajta átéltség  és áttételesség jellemzi, amely közvetlen állásfoglalásra késztet bennünket  a földi és  égi  dolgainkat illetően. Ezen alkotások is nyomatékosítják Éles Bulcsú világlátásának és művészi beállítottságának alapállásbeli etikus voltát, mely szerint felelősök vagyunk  emberi  tetteinkért, világunk sorsának alakulásáért. Ezzel a művészi és emberi küzdelemmel szembesülünk a Szent Sebestyén című, szitanyomatban készült alkotáson, amely „a hit győzelme a halál fölött” gondolat mentén fogalmazódik képi egységgé. Más megközelítésben,   a grafikus és ember Éles Bulcsú  művészetben vetett hitének parafrázisaként is értelmezhető. Lényegében ez a képi üzenete a Szent Mihály szitanyomat eljárásban kivitelezett kompozíciónak is. Vagyis az angyali természet győzelmébe vetett hit;  a tisztaság, a szeretet áldást hozó  fényének elérése érdekében folytatott küzdelem határozza meg mondandóját,  - a  Nagy Lászlói értelemben (Az angyal és a kutyák) felfogott  életérzést, és áttételességet felidéző módon. Megjegyzendő: a  költészet  bevonása a tárlaton látható munkák értelmezésében jelen helyzetben  nem esetleges, hiszen jól kitapintható a szóban forgó munkák összességén  a líraisággal rokonságot mutató karakter, asszociatív jellegű képiséget felvonultató mozgástér. Mindennek „illusztrálására” folytathatnánk az elemzést,  az isten-ember Krisztus agóniáját  megjelenítő Fájdalmak című szitanyomattal vagy Szent Ferenc  a madaraknak prédikál  című  tusrajzzal, amely kompozíciók esetében is megállapítható, hogy Éles Bulcsú alkotói módszerének fontos összetevője a kifejezőeszközök „ gazdaságos” használata. - Noha technikai kivitelezésében igényes, soha nem törekszik megoldásbeli bravúrokra, elkápráztató, hatásvadász „manőverekre”. Ezen eredendőségre való törekvésében, olykor már-már gyermeki naivitást idéző,  egyszerű formakezelésében mutatkozik meg stiláris önazonossága, és fejlődésének lehetőségbeli irányultsága. - Ezen játékos egyszerűségre való törekvést nyomatékosítják az olyan tusrajzai, mint: Föl-földobott kő, Gyereknevelés, Szent család. Vagy a szitanyomatok esetében: Ebédszünet, Ketten című lovas témájú alkotások. Idesorolhatók a táji élményekre épülő:  Szentendre, Hejce című munkák is.

Önmagáért beszél,és talán az egész tárlat szellemi attitűdjét meghatározó  az az alkotói viszonyulás, amely azon tusrajzon mutatkozik meg, amelynek mottóját  Irving Stone egyik gondolata képezi: „Az ember csak egyet tehet: bátran és teljes erejéből cselekedni azt, amiről úgy véli, hogy helyes. A végén kiderülhet, hogy tévedtünk. A fontos mégiscsak az, hogy amihez hozzákezdtünk, elvégezzük”.

 

A mappában található képek előnézete 2014, Kolozsvár